Sok fotelpilóta kedvence a PMDG cég, amelynek termékei sorra nyerték a szakmai díjakat - joggal: kiegészítőik fantasztikusan valósághűen szimulálták az eredeti gépek külsejét és rendszereik működését. Ami viszont nagyon hiányzott az FSX repertoárjukból, az a Boeing 737 Next Generation típuscsalád volt, noha rengeteg rajongót mondhat magáénak.

Fájdalmasan régóta (talán tavaly decemberi megjelenési ígéretre emlékszem?) olvasható a 'Hamarosan megjelenik!' felirat a 737NGX mellett a honlapjukon, a fórumokon már hónapok óta egyre csalódottabb olvasók faggatták a céget a késés okairól és a valódi release dátumról. A cég csúszása ráadásul stratégiai szempontból is visszaütött, hiszen a rivális IFly cég így hamarabb jelentette meg saját interpretációját a 737-esről, bizonyára sok potenciális vevőt csábítva el a PMDG-től.

Az IFly 737NGX is elég tetszetős lett

Most azonban úgy tűnik, hogy nem kell tovább várni: a cég bejelentette, hogy legkésőbb augusztus 4-én piacra dobja az 737NGX-et! Az eddig csöpögtetett képek és felvételecskék mellett most már hosszabb videókat is lehet látni, amelyek tanúsága szerint érdemes volt várni az új gépre.

A leszállásból itt nem lesz HUD-delhadd...

A megjelenésig nézzetek meg két hosszabb videót (külső-belső) és természetesen várom majd a véleményeket, ha sikerül birtokba venni. Reményeim szerint a Fotelpilóták sorozatban itt is szerepelni fog a cég és a típus is.

 A videók innen. (Köszi szépen Marwannak, amiért felhívta rájuk a figyelmemet!)

A mai bejegyzéssel kivételt teszek: nem kifejezetten a repüléssel foglalkozik, de meglátjátok, a téma nem teljesen idegen a blogtól.

A történettel először egy angol nyelvkönyvben találkoztam. Az olvasmány egy kis faluról szólt, a kolumbiai dzsungel mélyén, az Andokban. Los Pinost a helyenként 400 méter mély Negro Völgy vágja el a külvilágtól, így a lakóknak két lehetőségük van a külvilággal való kapcsolattartásra: vagy a megerőltető két órás gyaloglás a kígyóktól hemzsegő őserdőn át, vagy a völgy felett kifeszített kábelen átsuhanni. A többség természetesen az utóbbit választja.

A két fa között feszülő kábelre egy fém csigakereket erősítenek, amelyből bőr kapaszkodók állnak ki. A vállaikra és derekukra primitív hámot erősítenek, s ezzel vágnak neki az egy perces útnak a tátongó mélység fölött, amely során időnként a 70-80km/h-ás sebességet is elérik. Fékezésre egyszerű fadarabok súrlódási energiáját használják, végszükség esetén pedig a kábel végén elhelyezett gumiabroncsok állítják meg az utasokat.

A két acélkábel (egy-egy mindkét irányba) az életet jelenti a falunak. Ez az egyetlen közlekedési eszköz, a gyermekek éppúgy ezzel járnak, mint a felnőttek. Az emberek ezzel szállítanak mindent, az élelmiszertől az építőanyagig. Egy-egy menet során olyan 40 kilogramm terhet tudnak átvinni biztonságosan, noha hivatalos teherbírás-vizsgálat természetesen soha nem készült.

Csodával határos módon, eddig egyetlen halálos baleset sem történt, noha például az építési faanyag szállításakor egy pici kilengés is elég a katasztrófához. A völgyre ráadásul gyakran rátelepszik a köd is, így a nagy fehér masszába száguldanak bele a kábel utasai. Mintegy kétszáz éve "repkednek" naponta akár többször is a falu lakói, s minden jel szerint nem is változik ez, hiszen a kolumbiai kormányzat szerint a falu alacsony népessége miatt soha nem térülne meg egy híd építése. S végezetül egy - sajnos nem túl jó minőségű - TV-tudósítás a kábelen iskolába járó gyerekekről. (Csak egy kicsit szenzációhajhász bulvárszöveggel: "Twice a day, every day...":-D)

Nem is olyan rossz a BKV, ugye? Canopy mint tömegközlekedés? Valaki?


A július 16-17-i hétvége úgy vonul be Los Angeles történelmébe, mint a "Carmageddon". A Mulholland Drive Bridge bontási munkálatai miatt ugyanis 53 órára tervezték lezárni az Interstate-405 16 kilométeres szakaszát, amely Nyugat-Los Angeles egyik legforgalmasabb útja.

A média két napos káoszt jósolt, s az autó nélkül egyébként mozdulni sem hajlandó helyiek közül is rengetegen úgy döntöttek: nem ülnek kocsiba! Erre minden lehetséges fórumon igyekeztek rávenni az embereket: Tom Hanks például Twitter üzenetben kérte, hogy kerüljék el "Carmageddont, Benzin-zillát, 405-ensteint", helyette maradjanak otthon és sütögessenek! Sokan szerencsére így is tettek.

Azoknak, akinek viszont halaszthatatlan dolga akadt, hirtelen mentőövet nyújtott a JetBlue légitársaság.

 Csak erre a két napra - zseniális PR-fogással - napi két menetrend szerinti járatpárt indított Burbank és Long Island között, 4 dollárért kínálva egy utat! A repülési idő alig 20 perc, az utazómagasság 5000 láb volt, ami ritka kilátást nyújtott Los Angelesre is. A megtett távolság olyan 35 mérföld körüli volt...

A JetBlue Carmageddon Fly-Over bombasikernek bizonyult, a járatokra minden jegy pillanatok alatt elkelt. Persze az igazi hasznot nem ez, hanem az akció reklámértéke jelentette - minden elismerésünk a cég PR-osainak...

Egy kis ízelítő, milyen hangulat is volt a "városi-Airbuson":

Ennek és a hatékony kampánynak köszönhetően az elkerülő utakon sem alakultak ki óriási dugók, így az eredetileg tervezettnél 16 órával (!) korábban sikerült befejezni a munkálatokat és megnyitották az autópályát. Ahogy a katasztrófafilmekben megszokhattuk, Carmageddon is elvonult, s új nap virradt! Persze ismét dugóban ülve...

A tegnap este igencsak fordulatosan alakult Ferihegyen, előbb a Wizz Air londoni járata fordult vissza műszaki hiba miatt, majd a vihar mintegy húsz percre leplombálta a repülőteret, s a hírek szerint két gépnek is más repülőtéren kellett leszállnia.

Az első hír különösen érdekes. A Wizz Air HA-LPB lajstromjelű Airbus-320-200-as gépe 176 utassal és 6 fős személyzettel a fedélzetén 19:07-kor szállt fel a 13R futópályáról útban London-Luton felé. Egy szpotter szerint a felszállás után szemmel láthatóan nem húzódott be rendesen a futómű, s a szűkszavú jelentés szerint a pilóták valóban hiába állították "gear up"-ra a szabályozó kart, nem jött meg a futóművek behúzását és rögzítését jelző 3 lámpa.

A gép FL150-re emelkedett, s jelentette a problémát az irányítónak, illetve azt, hogy nem tudják folytatni az utat. Ekkor a tápiósápi VOR felett 'hold'-ra kapott utasítást, s mintegy 40 percen keresztül körözött, égetve a kerozint, hogy az engedélyezett maximális leszállótömeget elérjék. A pilóták nem kértek műszaki mentőegységeket, viszont előbb jelezték, hogy valószínűleg nem lesznek képesek leszállás után önerőből taxizni, s vontatást kérnek, majd ezt a kérést törölték. Az irányító figyelmeztette őket a METAR szerint fél órán belül megérkező hidegfrontra, s bár nem sikerült még elegendő üzemanyagot elégetniük, inkább kisebb túlsúllyal is megkezdték a hosszú final megközelítést a 13L futópályára, ami jóval kockázatosabbá tette a leszállást és indokolta a magasabb fokozatú repülőtéri készültséget is. Szerencsére gond nélkül földet értek. A Wizz Air információi szerint hidraulikahiba okozta az eseményt.

Fotó: Stuart Reid

Ennyi a hír,szerencsére mindenki jól van. De figyeljetek csak! Tavalyi hír: 2010. júniusi 26-án a Wizz Air Budapest és London-Luton között közlekedő W6-201-es járata, a HA-LPB lajstromjelű Airbus-320-200-as gép a ferihegyi felszállás utáni emelkedés közben FL160-n futóműproblémát jelentett, majd 5000 lábas magasságban 45 percen keresztül körözött, míg végül gond nélkül leszállt a 31L futópályára. Az utasok 8 órás késéssel a HA-LPQ fedélzetén jutottak el Londonba, a HA-LPB másnap már ismét repült.

Kísérteties nem? Ugyanaz a gép egy év alatt teljesen ugyanúgy produkálja látszólag ugyanazt a műszaki hibát! Mi van ezzel az Airbus-szal? Évente egyszer megmakacsolja magát, s nem hajlandó Londonba repülni?

Nem releváns itt, hiszen nem ilyen hibáról van szó, de a 320-asok futóműve korábban rengeteg bosszúságot okozott: a típuson az orrfutó a futóművet felügyelő számítógép hibája miatt 90 fokkal elfordult és beragadt, ez számos alkalommal előfordult, így nem lehetett visszahúzni a futóműkamrába. A derékszögben elfordult kerékkel persze nem könnyű a leszállás...

Fotó: Daniel Guerra

Az egyik ilyen esetről filmfelvétel is készült: A JetBlue 292-es járata Los Angelesben hajtott végre kényszerleszállást. Érdemes megnézni, ahogyan a pilóta az utolsó pillanatig az orrot magasan tartva, a főfutókon gurulva lassítja a gépet, majd a lehető legfinomabban engedi le a betonra. Természetesen a keresztben álló gumik elfüstöltek, de senkinek nem lett nagyobb baja. (A JetBlue járatain egyébként műholdas TV van, így az utasok élőben nézhették, ahogy a leszállás előtt gépük köröz az óceán fölött, ám a leszállás előtt kikapcsolták a készülékeket...)

A világ egyik különlegesebb repülőtere, de nem azért, mert hatalmas szakadék tátong a futópálya végén, nem is egy hegy tetején van, még a megközelítési eljárásai is egyszerűek - viszont szerintem torokszorítóan békebeli, 1936 óta gyakorlatilag változatlan módon üzemel és a Skóciához tartozó Külső-Hebridák Barra nevű szigetének repülőtere a világon az egyetlen, amelynek futópályái a tenger árterében vannak, s a gépek apály idején a homokba szállnak le!

Barra szigete mintegy 60 négyzetkilométeres, lakossága olyan 1000 fő körül van. A zord, de szinte háborítatlan szépségű vidéket nehéz megközelíteni, nem véletlen, hogy az itt lakók már 1936-ban kérvényezték egy repülőtér létesítését (ugyanabban az évben nyílt meg Gatwick is!), s a légi közlekedés azóta is fontos kapocs a szárazföld és a sziget között.

Persze száz és száz ilyen kis sziget és repülőtér van, de Barra az egyetlen, amelyet már úgy engedélyeztettek, hogy a futópályák a Traigh Mohr öbölben, a tengerparton vannak. Mivel nem kellett sokat bajlódni a kiépítésükkel, könnyedén úgy alakították ki a három "pályát", hogy a gépek mindig széllel szemben tudjanak leszállni.

Bár a nedves ártéri homok tapadása miatt megnő a felszálláshoz szükséges út, a repülőtéri eljárások egyébként teljesen ugyanúgy zajlanak, mint másutt.

A repülőtéri tűzoltók ennek ellenére gyakran kapnak riasztást: szerencsére nem repülőesemény miatt, hanem a partra vetett delfineket segítenek visszajuttatni a tengerbe. A kagylógyűjtőknek is szinte kincsesbánya a környék: külön táblák figyelmeztetik őket, hogy a repülőtéri üzem idején (ha a szélzsák fel van húzva), ne kóboroljanak a légcsavarok elé.

Üzemen kívül a repülőtéri irányítótorony tengeri kilátónak is tökéletesen alkalmas lehet.

Az évente 8500 utast kiszolgáló terminál pedig egy kisebb étkezdére hasonlít inkább, ahogy a repülőtér szóróanyaga írja: "emberi léptékű", ráadásul a szigeten itt lehet a legjobb kávét kapni... Nem ilyenhez vagyunk szokva...

A repülőtér a dagálytól függően naponta két vagy három járatpárt indít és fogad: a Flybe (jelenleg a LoganAirrel kooperálva) Twin Otterei Glasgow-val és Benbecula-val kötik össze a kis szigetet.

Természetesen csak nappali üzemeltetésre alkalmas: bár a sziget kedvező fekvése miatt néha innen indítanak éjszakai kutató-mentő repüléseket: ilyenkor a futópálya végére állított autók reflektorai jelzik a pálya középvonalát.

Itt egy remek panorámaképet lehet megnézni a repülőtérről, s természetesen nem telhet el poszt videó nélkül (nem a legpuhább landolás, amit valaha láttam- majdnem elejtette a kamerát...):

Felkerült a sziget és a repülőtér az "Ahová el szeretnék jutni" listátokra? Az enyémre igen!

 (A fotók forrása - többek között - a Barras Airport honlapja)