1968-ban látott napvilágot Arthur Hailey Airport című regénye, amely stílusteremtőnek bizonyult, bár igazán ismertté csak akkor vált, amikor a megfilmesítették Burt Lancaster főszereplésével: az Airport 1975, Airport '77 és a Concorde... Airport '79 Magyarországon is bemutatásra került és nagy népszerűségnek örvendett. Hiába: imádjuk a légi katasztrófákat: sikolyok, kerozin, lángok, vér, mi kell más? Természetesen nem szabad elfeledkezni a Leslie Nielsen nevével fémjelzett 1980-as Airplane! című paródiáról sem.


A regény talán kevésbé ismert itthon. A minap beültem egy könyvesboltos kávézóba és éppen ezt a könyvet vittem magammal olvasni, amelyet a szegedi Könyvmolyképző kiadó adott ki, ha jól emlékszem 2006-ban. Nem tudok semmi erről a kiadóról, de feledhetetlen egy órát szereztek nekem, az biztos. Rögtön: rákeresve a honlapjukon a könyv rövid ismertetőjére, ezt találjuk: "Több mint egy év eltel (???) azóta, hogy Szeptimusz megtalálta a családját, és fölfedezte, hogy varázslónak született.Most ő Dicsfalvi Marcia, a Fő-fő Varázsló Varázslóinasa, és szorgalmasan tanulmányozza a Mágiát, miközben Jenna a Palotában lakik fogadott szüleivel, élvezi a szabadságot." Őőőő, nos, én tudom, hogy sokfajta repülés létezik, de azt hiszem, valaki nagyon elszállt itt...De az igazi móka-kacagás a könyv olvasásakor következik. Sajnos, azt nem írják, ki fordította, de mindenképpen zseniális munkát végzett: az, hogy valaki sem angolul, sem "repülésül" nem tud rendesen, de még magyarul sem, különösen alkalmassá tette ennek a könyvnek a fordítására. Egy kis nyelvi játékot ajánlok: leírom a magyar mondatot és találjuk ki együtt, mit sikerült elferdíteni. Figyelem: minden ér! (A rengeteg elgépelést nem is említem, van itt minden Boeningtől a kifurópályáig...)


"Lincoln körzeti szállítási vezető"

A magyartalansági díj nyertese: "Fogamzásgátlással is meg lehet előzni a gyermekek létrejöttét... De ha ez nem vezet célra, és kezdetét veszi egy emberi élet, növekedni kezd egy új ember, akkor nincs etikai alapunk halálra ítélni."

"Útvonal-ellenőrzés"

"Turistarészleg"

"Biztosító öveket bekapcsolni"

"Szárnylapokat húszra"


"Harris eleresztette az első futómű kormányát és átvette az irányítókart... Crescendószerűen nőtt a hatalmas jet ereje."

"Egyensúlyt a gáznak... Nőni hagyta a hajtóerőt, miközben kiegyenlítette a négy hajtóműben lévő nyomást."

"A Boeing rendszáma N-731-TA."

"A pilóta rádión hívta az ellenőrzőt."

"A Snowblast mozgásba lendült"


Biztosan lehetne még sok-sok ilyen példát felsorolni. Egyszer már megvitattuk itt a blogon a repülős sorozatok fordításának problémáit, de ezt is mindenképpen meg akartam mutatni, mert botrányos az egész könyv. Egy klasszikust sikerült tönkretenni, hiszen ehhez a műfajhoz elengedhetetlen a repüléssel kapcsolatos szakkifejezések ismerete ÉS (mint minden más fordításnál) tudni kell magyarul is! Kár érte: ez tényleg katasztrófa! Tehát a feladat a kommentelőknek: az egyes példáknál mi volt az eredeti szöveg-kifejezés? 

A polgári repülés uniformizált, sokszor unalmasan színtelen, rutinszerű világában mindig hálás tud lenni az ember (utas,és gondolom, személyzet egyaránt),amikor valaki megpróbál életet, színt, netalán humort csempészni a menetrend hajszolásába. Kedvenc példám erről a Kulula.com dél-afrikai fapados légitársaság, amely NAGYON vicces festést vezetett be (egyetlen) Boeing 737-400-as gépén.Emlékeztek még (gyakorló szülők előnyben) a Tesz-Vesz Város könyvekre, ahol a képekbe bele volt írva, hogy mi-micsoda? Nekem volt olyan angol-magyar nyelvű szótár változata is, ahol mindkét nyelven szerepeltek a meghatározások. Na, a dél-afrikaiak ezt egy Boeinggal csinálták meg, s ráírták minden részére, hogy pontosan micsoda, apró betűvel pedig egy alternatív és nagyon vicces definíciót is mellékeltek. A képek magukért beszélnek!

Érdemes böngészni egy kicsit a képeket, jókat lehet kacagni az aláírásokon. Kis gyűjtemény az angolul nem (annyira) tudóknak/lustáknak:

Ablak- a legjobb kilátással a világon

Fekete doboz (valójában narancssárga)

Oldalkormány (a bigyó, amellyel kormányozunk)

Konyha (kaja, kaja, kaja, kaja)

Első bejárat - A mi ajtónk mindig nyitva áll, kivéve, amikor 41 ezer lábon repülünk

A pilóta: A nagymenő (angolul Big Cheese) (Kapitány, kapitányom!) - Mai kulturális kérdésünk: kitől származik az idézet, kire vonatkozik, s melyik filmben játszott központi szerepet? Megoldások kommentben.


Másodpilóta: a másik fickó a hangszóróból)


Vészkijáratok -- trónterem (Még több lábtér, Baby!)

Ugye még sok ilyen gépfestést kérünk?

Halló! Hallóóó! Van itt még valaki, vagy már mindenki átpártolt valami szaftos politikai blogra? Remélem azért nem. Az elmúlt időszakban rengeteg munka szakadt rám, ami most sem lett kevesebb, de azért nem szeretném, ha eltűnne ez a blog. Tehát igyekszem a továbbiakban talán ritkábban, de legalább rendszeresen posztolni.

Tinédzserkorom (amely szintén kerozinnal és a repülőmakettezésnél használt cianoakrilát ragasztóval szennyezett volt) egyik kedvenc repülős témájú könyve volt Brian Lecomber Az egyetlen esély című könyve (Talk Down az eredeti címe), amelyben egy fiatal párocska repülőgéppel indul egy romantikus hétvégét eltölteni, ám röviddel a felszállás után a gépet vezető férfi rosszul lesz (ekkor tanultam meg a subarachnoidealis vérzés fogalmát). A gépet a robotpilóta vezeti, s a közeli repülőtérről felszálló oktatónak a férfi repülésben teljesen járatlan barátnőjét kell gyorsan rádión megtanítania a pilótamesterség alapjaira, hogy le tudjon szállni. Nem mondom el a történet végét, hátha valaki el akarja olvasni (szerintem egyáltalán nem rossz)... Azt pedig ne kérdezzétek, hogy a könyv magyar kiadásának borítóján miért egy Barbie-színekre pingált vitorlázógép látható...Honnan jutott ez eszembe? Majdhogynem ugyanezt a történetet reprodukálta az élet pár napja az USA-ban, amikor egy idős házaspár Cessna 414A típusú magángépével Floridából hazafelé tartott Wisconsinba, s a gépet vezető idős férfi szívinfarktust kapott és meghalt.

A Cessnát még a robotpilóta irányította, de már alig néhány mérföldre voltak a célállomástól, a wisconsini Cherry Land repülőtértől. Felesége, a 80 éves Helen Collins, bár vett néhány repülőórát évtizedekkel korábban, egyáltalán nem ismerte a Cessnát és nagyjából semmit sem tudott a repülésről. Amikor rádión segítséget kért, a repülőtérről egy pilóta, Robert Vuksanovic azonnal felszállt kisgépével és Helen gépe mellé repült, hogy rádión adjon gyorstalpaló tanfolyamot az idős hölgynek és segítsen "leimádkozni" a gépet.

A képzésre nem sok idejük maradt, mert a Cessna üzemanyagtartályai szinte teljesen üresek voltak. Az első leszállási kísérletet meg kellett szakítania, mert túl magasan és túl gyorsan közelítette meg a futópályát. Vuksanovic irányítása alatt azonban sikerült átstartolnia, s teljes gázt adva újból a magasba emelkednie. A második megközelítés közben azonban világossá vált, hogy ez az utolsó lehetősége: elfogyott az üzemanyag és leállt a jobb oldali motorja, így mindenképpen le kellett szállnia. Ismét túl gyorsan érkezett, s a kilebegtetés sem sikerült jól, hiszen a gép orrfutóműve ért először földet. A Cessna elpattant a betonról, majd visszaesett: bár orrfutója kitört, megállt és a gép és pilótája minimális sérülésekkel megúszták az esetet. Sajnos, a mentők Robert életét már nem tudták megmenteni.

Az eset tényleg csodával határos. Helen - szintén pilóta fia elmondása szerint - a számítógépet sem tudja használni, így fantasztikus teljesítmény, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült megtanulnia - az elismerés persze nagyban az "oktatóját", Robert Vuksanovicot is illeti - a gép irányítását úgy, hogy többé-kevésbé egy darabban a földre tudta tenni azt. Minden elismerést megérdemel a bátor nagymama, aki nem esett pánikba, s a férje halála jelentette sokk közepette is megőrizte lélekjelenlétét.A Wisconsini Repülési Hatóság nyilvánosságra hozta az eset hangfelvételeit, az alábbi videón egy számítógépes szimuláció látható, illetve néhány részlet a rádióforgalmazásból.


Attila Sinsheimben készítette ezeket a képeket:

Zsolt ezt írta a 737-es fotójához: "Nekem ez az utolsó MALÉV élményem. Valahol Thesszaloniki felett jártunk. Azért így, mert egy kép többet mond 1000 szónál."

Dénes így emlékszik a Malév-re: "Mivel külföldön élek, és csak ritkán járok haza, ők jelentették az első magyar szót, mikor velük utaztam. Ha más társaságot választottam és földet értünk Ferihegyen, az első dolog, amiről tudtam, hogy otthon vagyok, az a MALÉV gépek gyönyörű kék-fehér festése és a piros-fehér-zöld zászló a farkukon. Mikor ezt megláttam, mindig büszkeséggel töltött el hogy a mi gépeink a legszebbek! Még ma is elszorul a torkom, ha arra gondolok, milyen üres lesz a repülőtér, amikor pár hét múlva hazamegyek. Őszintén remélem, hogy ez a hozzáértő, lelkes gárda, akik a végsőkig kitartottak mellette, folytatni tudják azt, amiért éltek; és újra követhetjük a flightradaron, ahogy a madárkák újra hazaköltöznek."

Mások is írtak a közös Malév-emlékkönyvünkbe:

1.

Nekem két élményem is van a MALÉV-val, és sajnálom, hogy nem több. Kicsi korom óta imádom a gépeket, és a nagybátyám kint dolgozott a földi kiszolgálószemélyzetben. Az ő révén sikerült 16 évesen elmennem az 50 éves MALÉV-rendezvényekre, amikor is gépbejárások voltak az Emlékparkban, teraszlátogatás Ferihegyen és különböző programok egy sportpályán. A gépbejárás és a TU-154-es tetszett akkor a legjobban, és a kapott "MALÉV-kid" feliratú baseball-sapkát évekig őrizgettem...
A másik élményem, amikor 2000 őszén egy hétre Isztambulba utazhattam a MALÉV-val. Ablak melletti ülés, és ugye, még majd' egy évvel 2001. szeptember 11. előtt voltunk, volt szerencsém az út felénél bejutni a pilótafülkébe, és ott végigélni az isztambuli landolást. Gyönyörű élmény volt, ahogy láttam a felhőket, amikbe belerepültünk és aztán ki...! Hazafelé is bejutottunk a pilótafülkébe, de akkor a pilóta nem engedte, hogy a leszállásra is benn maradjak. De így is csodálatos volt...!
Azóta is repültem már, egy charter-céggel, de valahogy nem ugyanaz az élmény, ha bemehetek a pilótafülkébe, mint ha tényleg "csak egy szimpla utas" vagyok. Nekem a MALÉV adta az igazi Repülés élményét. Így,nagybetűvel...Tényleg remélem, hogy lesz még újra nemzeti légitársaságunk!

ATK

2.

Imádom a repülést. Nem vagyok spotter, de ha elhúz a fejem felett egy vas mindig felnézek, majd a telefonomon megnézem honnan jött, de majd 10 évig utáltam repülni. 1997 és 2001 között évente üzleti ügyben 8-10 repülőúton voltam, javarészt Malév gépekkel. A fapadosok indulásával egy Gráz - London úton a Ryanair fedélzetén 10 percig ültem biztonsági pozícióban, miközben a magukat beszíjazó légi utaskísérők egyike bizony be is pisilt félelmében. Nagyon rossz emlékű út volt. Leszálláskor a pilóta is csak annyit mondott, hogy megérkeztünk. Én ott a reptéren béreltem egy autót, amivel azonnal hazajöttem, minden feladatomat otthagyva. Azóta egyszer repültem Rómába 6 éve, ami szörnyű volt, mert oda és vissza is végigreszkettem az utat. Tavaly ősszel azonban olyan feladatom volt, amit kocsival már nem lehetett megcsinálni, így ismét repülőre szálltam.Malévval mentem Milánóba, majd onnan más társaságokkal Stuttgartba és így tovább. A milánói úton az egyik utaskísérő egy régi ismerősöm volt, akivel gépen korábban sosem találkoztam és meglepett azzal, hogy beülhettem a pilótafülkébe. Nemcsak, hogy beülhettem, de még a leszállás alkalmával is ott lehettem, így majd fél órát töltöttem a fülkében, ami óriási élményt nyújtott számomra, olyat, hogy az azt követően 3 napon lebonyolított 5 repülés alkalmával egyetlen egyszer sem jutott eszembe a 10 évvel ezelőtti esemény, ellenben a pilótafülkés "kaland" annál inkább. Gyakorlatilag "kigyógyítottak" a fóbiámból és azóta újra akarok, szeretek repülni. Már alig várom a csütörtököt, amikor ismételten repülni fogok, de most már nem Malévval. Egy életre hálás leszek az ismerősömnek és a pilótáknak, hogy átsegítettek a traumámon. És egyben nagyon sajnálom, hogy pénteken a Malév dolgozói reggel hatkor elveszítették azt, amiért hónapok, évek, évtizedek óta dolgoztak. Remélem, hogy a csapat tagjai valahol, valamikor ismét egymásra találnak és újra tudnak hinni és küzdeni közös céljaikért. Sok erőt és türelmet mindehhez.

Irónika

3.

Sokat repülök, és sokat repültem a MALÉV-val is. Először gyerekként, 1990-ben, Izraelbe, TU-154-essel. Szuper volt, mert kisérő nélkül repültem, a stewardessekre bízva, kis táskával a nyakamban, a sárga plüss alvós kutyámmal (10 éves voltam), és egyszer az egyik stewardess megkérdezte hogy meg akarom-e nézni a pilótafülkét. Persze hogy akartam!!! Azonnal pilóta akartam lenni, és ez a vágyam sokáig kitartott, mert a pilóták nagyon kedvesek, és nagyon viccesek voltak (pl. megmutatták Ciprust felülről, azt sem tudtam még, hogy eszik-e vagy isszák a földrajzot, csak azt hogy ha itt kitesznek, akkor már el is úszhatok Tel Avivig). Mindenesetre az iskolai fogalmazásban, amit a nyári szünetben történtekről kellett írnunk, csak erről volt szó, semmi másról (ha megtalálom, elposztolom!).

Nem lettem pilóta (még autót sem tanultam meg rendesen vezetni :D), de nagyon sokat jártam haza Frankfurtból a kék orrúakkal. Mindig örültem, és mindig reméltem, hogy egyszer lesz Túró Rudi a repülőn. Sosem volt, de azért a hazaérés érzése már a boarding-kor jólesett. és én is megkérdeztem, hogy milyen az idő otthon. Szerettem a MALÉV-ot. 
Pénteken (feb. 03) egész nap követtem az eseményeket, alig hittem el. Én is virrasztottam, néztem, ahogy a kék orrú gépek elrepültek, végleg. Néztem a flightradart, hallgattam a rádiózást (SNN-t is), majd megszakadt a szívem. Az egyik (MAH5336, HA-LOR), felettünk repült el (Kleve, Németország), jól láttam, mert nem volt éppen akkor más a légtérben.

Integettem Nektek, és még most is, ahogy ezeket a sorokat írom, könnyezek. Sok sikert Nektek más légitársaságoknál, és jó repülést!

Elza

4.

Nekem a 90-es évek elején adatott meg összesen két alkalommal, hogy a nemzeti légitársasággal utazhattam. Akkor 10-12 éves voltam, és mivel egy ifjúsági táborba mentem, így egyedül utaztam - akkor még volt ilyen opció. Nyakamba akasztottak egy tasakot "UN" felirattal, amiben minden fontos irat benne volt, útlevéltől a rep.jegyen át a biztosításig...  Csak arra emlékszem, hogy kiemelt figyelmet kaptam és nagyon jó élmény volt, ahogy a légi és a földi személyzet anyáskodott felettem.
Egy percig nem éreztem, hogy bármi bajom eshetne (persze le a a kalappal a zürichi földi személyzet előtt,akik szintén nagyon profik voltak, természetesen az ott szokásos kimértséggel). Az összesen 2-2 repülés során 3-szor lehettem a 737-esek kabinjában. Érdekes, hogy a legelső kirepüléskor a TU-154-esbe nem invitáltak be, talán szégyellték, hogy az előzetesen meghirdetett, akkor még friss, ropogós Boeing helyett "csak" ezt tudták nyújtani, vagy sok volt az utas (akkor még volt ilyen is) és  ilyen dolgokra már nem maradt energia a másfél órás út alatt, de mindegy is, a pilótafülke örök élmény maradt a kapitányok poénjaival, a vészrendszerek rögtönzött bemutatójával és a "osztrákos" bejelentkezéssel a bécsi irányításnak... Szóval akárhogy is hiányozni fog a "MI" légitársaságunk, "jó pihenést, és remélem még találkozunk... ...reméljük, valami más név alatt..." (Az utolsó MALÉV járat (745) és a légi irányítás közötti párbeszéd részlete)

Gergő