Fékszárny

2012.feb.05.
Írta: Fékszárny Blog 29 komment

In Memoriam Malév 2.

Folytatás...

1.

Én egy milánói utam során tapasztalhattam meg, milyen a Malévvel utazni. Kifelé, ha jól emlékszem, egy Fokker típusú géppel repültünk. Az ott elfogyasztott sörök hatására nagyon jó hangulatúra sikeredett a nem túl hosszú repülés, ráadásul mivel csak mi ittunk sört az utasok közül, leszálláskor még bónuszba is kaptunk két-két dobozzal a rendkívül kedves utaskísérőtől. A repülés zökkenőmentes volt, finom landolással a végén.
Hazafelé már Boeinggel jöttünk, ami nekem személy szerint sokkal zsúfoltabbnak tűnt, mint a Fokker. Szűkebbek voltak a sorok és az ülések is keskenyebbek lehettek, mert nem volt olyan komfortos. Út közben légörvénybe kerültünk, ami elég jól dobálta a gépet. Én ablak mellett ültem, ahonnan láthattam a gép szárnyait és annak függőleges kilengéseit a viharban. Nagy élmény volt. Miután kiértünk ebből a zónából, sima utunk volt hazáig. A landolással itthon sem volt gond, mindent összevetve éreztük, hogy profikkal utaztunk. Nekem ez a két emlékem maradt a Malévről.
Dániel

2.

Mit is jelet nekem a Malév? Mindent.Egy véletlen alkalmával a repülés élményét '97-ben ízlelhettem meg egy charterjáratos Malév TU-154 fedélzetén Korfu felé. Ott dőlt el minden. Azóta nem tudok úgy végig menni az utcán, hogy gyaloglás közben ne a fejünk felett elhúzó repülőgépek látványát csodáljam. Mindig kerestem a kapcsolatot magam és a repülés között míg szintén egy véletlen alkalmával kapcsolatba kerültem a szimulátoros repüléssel. Sok idő telt el tanulással míg oszlopos tagja lehettem nemzeti légitársaságunk  virtuális leképzésének.

9161383_5f1494995cf8d1580551f0e690ae350e_l.jpg

Azóta közel 3000 órát töltöttem Malév színekben a virtuális légtérben, virrasztottam át éjjeleket, hogy egy New York-i járatot hazahozzak. Időközben részese lettem egy valós Malév-es JFK-BUD repülésnek is a Nagyvas fedélzetén. Élőben volt még egy Frankfurt HA-LOS-sal, majd befejezésnek egy Berlin az LQA fedélzetén. A Malévnek köszönhetek nagyon sok barátot, sok közös élményt a repülőtáborokban, rengeteg sztorit a pilótáktól és stewardessektől.Most valami megszakadt. Remélem, hogy az a nagyon sok ismerősöm, akiket személy szerint érint ez a tragédia minél előbb fel tudnak állni, mi pedig virtuális pilóták tovább visszük a nevet.Mert csak az hal meg, amit elfelejtenek.Zoltán

3.

"Régi  már a történetem, de ideilleszthető:Ország elhagyása egy évre British Airways repülővel  (első repülőutam), élet egy évig Nagy-Britanniában, visszatérés Malév-géppel. „Megyünk Haza”, vár a nagy család. Beszálláskor az itthoni időjárásról érdeklődöm, amire elég kelletlen válasz érkezik a cukorkás kosarat tartó stewardesstől. Később, a felhők fölött már, megkérdezi tőlem az elsőszülöttem: honnan tudják a légikísérők, hogy kihez milyen nyelven kell szólniuk?  Meghallja az  „illetékes” és meg is válaszolja: „Látszik az az utasokon…” - és hallatszik, hogy nem valami pozitív különbségre gondol…(Tehát mondjuk nem azt válaszolja, hogy megtanultuk az utaslistáról.) Mire nem lehetett nem azt válaszolni, hogy a légitársaságok képviselői között is látszik némi különbség…Volt egy rövid csend, szerencsére a repülő motorjai tudták a dolgukat, ők nem hallgattak.Ez volt a kellemetlenség – túléltük.  Csak azért írtam le a sztorit, hogy valami kötözködés is legyen a hozzászólásomban.Egyébként nagyon szomorú, hogy a nemzeti légitársaság így „landolt”!Lehet, hogy a gazdasági okok racionálisan ide vezettek, de mégis furcsa, hogy ennyi volt.Vagy mégsem?

Böbe

In Memoriam Malév 1.

Ti írtátok a Malévről:

1.

Ami ma (vagy inkább már tegnap) történt a Malévval az egy rémséges folyamat vége. Növendékként láttam, ahogyan a pénztelenség fojtogatja kis repülőklubunkat, és ahogyan fogynak a sporttársak, mert már nem tudják megengedni maguknak a repülést. Sokasodó, egyre érthetetlenebb törvények, szervezetek, tagdíjak, szabályozások egy egyre kisebb közösség nyakán. (kétes haszonnal) Feszültség, marakodás, vádaskodás.  Milyen messze is volt ez a baráti légkör érzésétől, a nagy repülésektől, vagy amikor egymást féltettük nehogy a startnál lepördüljön a társunk. És milyen messze van a leszállás utáni önfeledt örömtől, ami a hétvége elteltével még kedden és szerdán is kimerészkedett az ember arcának szegletére. Ha hazamentünk a kollégák is tudták milyen volt a hétvégénk, nem kellett megkérdezniük.
Szépen lassan beszűkültek a lehetőségeink ki-ki ment amerre látott. De valahogy gyalogtúra közben is azt lestük nincs-e a levegőben egy siklóernyős, vagy gyalogsárkányos? Milyen szépek ott azok a felhők, ma mennyire jó a gradiens, és milyen szép ez a mező, itt bizony jó lenne leszállni. Meg mennyivel jobb is volna innen elstartolni a hegytetőről, mint legyalogolni.
Maradtak az emlékek. Ha a fővárosban jártam fel-fel néztem a nagy vasakra, ahogyan a Hármashatárhegy felett beúsztak, és örömmel töltött el látványuk, legalább ők repültek. Kiváltképp, ha Malév gépek voltak. Ma a Malév végével sok indulat és vélemény szabadult el. Az interneten mindenfélét olvashat az ember, elemeznek, találgatnak.  Én mégis azt érzem, az utolsó kis "repülést" is elveszítettem. Régebben kölcsönkaptam Müller Péter Madáremberét, de a felénél letettem, mert nem tudtam tovább olvasni. Úgy félig elolvasva adtam vissza. Ez az érzés ami újra előtör belőlem.
Nem tudom pontosan mennyi gépet vittetek vissza Shannon-ba. Én az utolsó felszállásától követtem az eseményeket (amikor 11 volt a levegőben) egészen a leszállásáig. Tudom mások is virrasztottak.
Tudnotok kell nem voltatok egyedül, végig veletek voltunk a http://www.flightradar24.com-on és a http://www.liveatc.net-en.
Malév sziasztok.


Zsolt
Egy volt gyalogsárkányos

2.

1982-ben osztálykirándulást szerveztünk a Szovjetunióba. Moszkva és (akkor még) Leningrád volt a cél. Repülőgéppel utaztunk oda és vissza, a két város között vonatoztunk egy jót. Kifelé Aeroflot géppel repültünk. Kicsit fura volt a légi kísérők megjelenése és stílusa, szép teltkarcsú hölgyek (mint a barnamedvék ruhában), hasonló modorral. Mosolyt nem sokat láttunk, kommunikáció csak a legszükségesebb, ha nem tudtuk feltalálni magunkat oroszul, pillanatok alatt lemaradtunk a sörről vagy borról, ami egy harmadikos gimnazistának komoly lelki törést jelentett volna egy ilyen útnál. Egy kicsi üveg járt valamelyikből, repeta csak bennfenteseknek. Seremetyevó II-n landoltunk, ami elég döccenősre sikerült, meglepődtem, hogy ekkorát pottyan egy gép leszállás közben. Olyan "tegyük le végre, aztán vodkázzunk" földet érés volt. Mindegy, szerencsésen megérkeztünk, eltöltöttük az időnket, nyolc nap múlva Leningrád Pulkovó repteréről indultunk vissza Varsó érintésével, immár MALÉV géppel. Talán TU-134 volt, már nem emlékszem pontosan. Na, itt több meglepetés is ért. Mosolyogtak a légi kísérők. Szépek és csinosak voltak. Kedvesek és udvariasak voltak, még velünk, fiatal és nagyszájú gimnazistákkal is. A felszállás sima volt, mire észbe kaptunk, már a felhők felett voltunk. Varsó előtt felkészültünk a moszkvaihoz hasonló "döccenésre", de a mi pilótánk nem akart kapkodni.  Útközben fehér ruhába tekert üvegből kínálták a bort, igaz, a pohár picinyke volt. Amikor szegény légi kísérő hölgyet már vagy nyolcadszor hívtuk vissza, mert kifogytunk a munícióból, elment, megjelent egy szintén fehérbe burkolt, bontatlan üveggel, amit ott felnyitott, mosolyogva a kezünkbe nyomta és elment, hogy végre másokkal is foglalkozhasson. Budapesten hasonlóan sima landolás, aztán mosolygós búcsú és a repülés csodálatos élményének emléke.
Azóta nem ültem repülőgépen, csak munkából kifolyólag helikopteren, nem tudom, azóta milyen lett a MALÉV, de ha olyan maradt, mint akkor, harminc évvel ezelőtt, akkor sokat vesztettünk.
In memoriam MALÉV....

György

3.

Elég sokat repültem velük, van rengeteg jó és rossz élményem egyaránt. Nem is ezekről mesélnék, mert semmi különös nem akad köztük. Amiért nagyon szerettem a Malévval repülni, és élvezett prioritást a többiekkel szemben, az az, hogy a MIEINK. Hosszú távollétek után a hazatérés első jelei ők voltak. Az említett fehér – kék festés, a magyar trikolórral, az ajtóban az üdvözlés, és a magyar újságok. Általában 2-3 heteket töltöttem távol egyszerre, és nem városokban, kényelmes szállodákban, hanem sivatagban és egyéb remek helyeken. Így a hazatérés mindig nagy öröm volt, aminek első hírnöke a Malév járat személyzete volt. Egy hosszú, stresszes út alkalmával Ferihegyen landolva még a szemem is bekönnyesedett. Nagyon rossz volt nézni az interneten a képeket, és olvasni a híreket. Reméljük még nincs veszve minden, jó lenne piros – fehér – zöld gépeket látni.

Csaba

In Memoriam Malév

Nincs többé Malév. Nekem, aki kicsi gyerekkorom óta rajongok a repülésért, felfoghatatlan az, hogy már nem fogjuk többé a szép, fehér-kék festésű gépeket látni a nemzeti trikolór színeivel a függőleges vezérsíkokon. Aki ismer, tudja, hogy semmi sem állhatna messzebb tőlem, mint az öncélú magyarkodás, mégis szívbemarkoló, hogy csak így, egyik pillanatról a másikra, ilyen méltatlan módon vész el 66 év tradíciója, s kerül sutba az itt felhalmozott szakmai tudás, kompetencia, kerül mások zsebébe az a tekintélyes profit, amelynek bármelyik normális országban jó gazdája akadna. Nyilván nem most kezdődött el ez a folyamat, de ez a csőd az ország válságának minden szinten fokmérője. A politikai prédarendszer által megbénított korrupt mutyiország bármelyik kormánya teljességgel alkalmatlan állami cégek működtetésére (lásd. MÁV és BKV), s az üres nemzeti lózungokon és a haverok zsebének megtömésén kívül senki - sem a jobb, sem a baloldal - nem lát tovább. Az egymásra mutogatás persze nem fogja visszahozni azt, ami elmúlt, így nem is akarok erről írni, mert csak dühös leszek.

Malev_fill_616x306.jpg

Helyette viszont arra kérnék mindenkit, hogy e-mailben írja meg, milyen kellemes, érdekes emléket őriz a Malévról. Lehet ez az első izgalmas gyerekkori repülés, egy nászút, esetleg egy látogatás a pilótafülkében. Külön kérjük és várjuk a (volt) Malévosok írásait. Az írásokat rövid átfutási idővel közreadjuk itt: legyen ez a mi közös tisztelgésünk a néhai magyar légitársaság előtt. Utolsóként majd megosztom veletek gyermekkorom egyik féltett Malévos emlékét. Indul az 'In Memoriam Malév' sorozat - szerkesszük együtt. Az e-mail cím: fekszarnyblog@yahoo.com.        

Címkék: magyar, csőd, malév

Hogyan utaznak a csomagok?

Az elmúlt hetekben nem nagyon volt időm a bloggal foglalkozni (na jó, egyáltalán nem): remek időzítéssel sikerült hazaköltözni Magyarországra, most pedig csak kapkodom a fejemet. Na, de hátha segít egy új poszt, ki tudja?

Eddig szinte kizárólag az utasokkal és a gépek személyzetével foglalkoztunk, megfeledkezve arról, hogy más is velünk együtt utazik a gépeken: a poggyász! Szinte mindannyian (túl) nagy csomagokkal érkezünk a repülőtérre, amelyek csak nagy szerencsével felelnek meg a légitársaságok egyre szigorúbb súlykorlátozásainak. (A Berlinből való hazaköltözésnél Norbi update-tel a bőröndömet 6 kilóval kellett 5 perc alatt lefogyasztanom - feladat sikerült, lehet, hogy messziről a Michelin-emberre hasonlítottam utána, mivel...khm...rétegesen voltam felöltözve...)

De félre az önzéssel, s legalább egyszer nézzük meg, mi is történik a feladott bőröndünkkel, miután eltűnik a szemünk elől a futószalagon. A Delta Légitársaság csinált egy rejtett (?) kamerás felvételt, amely során a bőröndbe szerelt kamerák rögzítették a repülést - a poggyász szemszögéből:

Persze ez így szép és jó, de sajnos nagyon sokszor csúszik homokszem ebbe a gépezetbe: szinte mindenkinek van már valamilyen (rém)története elveszett, megrongálódott csomagról, összetört kínai porcelánról, üvegszilánkos pálinkában ázó gatyákról. Az elcsent erről-arról még nem is beszéltünk... Tehát a Delta kampányfilmjét rögtön ellenpontozzuk egy nagyon vicces felvétellel Atlantából, amelyen az NBC akaratán kívül bemutatta, hová tűnhet néha a csomagunk? A légitársaság szintén a Delta volt... Tessenek a háttérre koncentrálni:

Az egyik legérdekesebb poggyász-történet egy Dave Carroll nevű kanadai zenészhez kötődik, akinek a 3500 dolláros Taylor gitárjának a nyakát törte el a United Airlines 2008-ban. A légitársaság nem volt hajlandó kártérítést fizetni, ezért a zenész írt egy tiltakozó dalt "United Breaks Guitars" címmel, amit feltöltött a youtube-ra. A videót egy nap alatt 150 ezren, egy hónap alatt 5 millióan nézték meg. Igazi PR-katasztrófa volt ez a United számára, amelynek a részvényei 4 nap alatt 10%-ot estek a videó megjelenését követően. Carroll még további két dalt írt. A trilógia hatására a légitársaság illetékesei mindent megpróbáltak, hogy mentsék, ami menthető: kárpótolták Dave-et, megígérték az ügyfélpolitikájuk drasztikus felülvizsgálatát, amelynek részeként a zenészt is meghívták, hogy előadásokat tartson a United alkalmazottaknak. (Az egyik előadóútja során egyébként elhagyták az egyik poggyászát...) Az eset igazi nyertese persze maga Carroll volt, akinek az első dala listavezető lett az iTunes slágerlistáján.

 

Kinek milyen története van a poggyászokkal kapcsolatban? Mi tört el, mit hagytak el? Kommentekben várjuk az élményeket.

Címkék: united, delta, poggyász

"Repülő" autók

Boldog új évet mindenkinek! Kicsit hosszabb kihagyás után folytassuk néhány látványos videóval. A repülőgépek technikai adatait böngészve olvashatjuk, mekkora is a mai modern gépek hajtóműveinek tolóereje. Mégis, nehéz elképzelni, hogy a puszta számok mögött mekkora erő is áll.

jet_blast_area_mousepad-p144084875237181772trak_400-crop.jpg

A Boeing 747-es egy-egy hajtóműve akár 28 tonna tolóerőt is képes kifejteni: de mire is elegendő ez? Azt szinte magától értetődőnek vesszük, hogy a 4 hajtómű levegőbe emel egy akkora gépet, amelynek össztömege jóval meghaladja a 400 tonnát, s csak a szárnyain 45 középkategóriás autó parkolhatna!De vajon mi történik akkor, ha egy (több) ilyen hajtómű mögé egy autó kerül, amikor éppen maximális tolóerőt ad le? Több televíziós csatorna is lecsapott a nem mindennapi látvánnyal kecsegtető demonstrációra: válogassunk most ezekből.A Top Gear egy Boeing 747-essel állított "szembe" egy Ford Mondeo-t és egy Citroen "Kacsát". Az eredmény? Íme:

 

Nem maradhatott ki a jóból a Mythbusters című műsor sem: szintén egy 747-es hajtóművei mögé vontattak egy taxit. Sejthető, hogy nem sokkal járt jobban, mint angol sorstársai, de arra még ők sem számítottak, hogy az aszfalt sincs biztonságban...

A SAT 1 ehhez képest "olcsójános" volt: mindössze egy Germanwings A319-est állított szembe egy jobb sorsra érdemes furgonnal. A végkifejlet? Azért igazán látványosra sikerült...

Konklúzió? Soha ne hajtsatok autóval egy éppen felszállásra készülő utasszállító mögé! Helyette: tartsatok 2012-ben is a Fékszárny Bloggal!

süti beállítások módosítása