A blogírásban talán az a legjobb, hogy szépen egymásra találhatnak az azonos érdeklődésű emberek egy-egy blog körül, érdekes történetek, tapasztalatok cserélnek gazdát. A mai poszt erre remek példa. Múlt héten írt nekem László, aki brit pilótajogosítvánnyal rendelkezik, de biztos-ami-biztos, a dél-afrikai PPL-t is megszerezte, amikor fél évig ott élt, s levelében egy érdekes történetre hívta fel a figyelmemet, amit most veletek is megosztok.

Johannesburg közelében egy kisebb repülőtér, a Rand Airport - ahogyan László nevezi, a helyi Budaörs - ad otthont a South African Airways Museum Society múzeumának. A múzeum gyűjteményében számos érdekes géptípus található: Ju-52-es, DC-3-as, DC-4-es, Boeing 707-es, de a kollekció ékköve természetesen az SAA két leselejtezett Boeing 747-ese.

A Rand Airport két futópályája viszonylag rövid és keskeny, joggal merül fel tehát a kérdés: hogy került ide a két "Öreg Hölgy"? Nos, a levegőben, köszönhetően pilótái bravúrosan precíz leszállásának.

A "LeBombo" nevet viselő Boeing 747-244B-t 2004-ben selejtezte le az SAA és pilótái ekkor kapták a feladatot, hogy szállítsák el a múzeumnak. A Rand Repülőtér 11-es futópályája azonban mindössze 49 láb széles (16 méter, szemben például a Johannesburgi Nemzetközi Repülőtér futópályáinak 60 méteres szélességével), ami még egy kisgép számára sem különösen sok, nemhogy a 60 méter szárnyfesztávolságú Jumbo számára! Egyértelmű volt, hogy sebészeti precizitással kell a hatalmas gépet pontosan a pálya középvonalán letenni, nem is beszélve a kifutás rövidségére. A gépet vezető Dennis Spence kapitány elmondta, hogy vizuális megközelítéssel, teljesen manuális leszállásra készültek a 11-es futópályára, amelyre 50 méterrel a pályaküszöb után krétával vonalat húztak - ez előtt nem volt tanácsos letenni a hatalmas gépet. A pálya 2/3-ánál egy újabb krétavonalat húztak: ha eddig nem sikerül földet érniük, akkor feltétlenül átstartolnak, nehogy túlfussanak a pályán. Tovább nehezítette a dolgukat, hogy nem használhatták a sugárfordítókat, mivel mind a négy hajtómű "kilógott" a fű fölé és nagy lett volna a kockázat, hogy beszívnak valamilyen törmeléket, márpedig az üzemidejük felénél járó hajtóműveket ki akarták szerelni a gépből és tovább használni.

A leszállást korábban szimulátoron is gyakorolták, s az éles manőver is tökéletesen ment: a 8 csomós szélben sikerült pontosan a pálya közepén tartani a Jumbo-t, s közepes fékezéssel is kényelmesen megállítani a 11-es és a 35-ös pálya kereszteződéséig. Ezt követően leállították mind a négy hajtóművet, s egy vontatótraktor veselkedett neki, hogy a füvön keresztül végső parkolóhelyére cibálja a gépet, ám a fűben kerekei tehetetlenül kipörögtek. Végül az óriásgép Pratt and Whitney hajtóműveit újraindítva, saját erejéből vágott át a füves területen, s csak ezután parkolták le végleg.

A gép legénysége minden elismerést megérdemel: Dennis Spence kapitány, Stuart Lithgow kapitány, Phil Parsons senior első tiszt, Dennis McDermott senior fedélzeti mérnök.


Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen kaland éppen elég volt, de nem! A Múzeum 2006-ban kapott egy második 747-est is: a "Maluti" névre keresztelt Boeing-747SP-t (jajj!) 2006. szeptemberében ismét Dennis Spence repülte el a Rand repülőtérre, lemásolva két évvel korábbi mutatványát.


A leszállásról videófelvétel is készült:

Emlékeztek még a helyi múzeumnak adományozott NDK-s Interflug IL-62-es leszállására a mezőn Stöllnél?Neeem? A posztért és videóért klikk ide gyorsan!


Nagy köszönet Lászlónak a klassz ízelítőért a dél-afrikai repülővirtusból!