Tiszta udvar, rendes szárny - Házak, szállodák repülőgépekből

Alig-alig van kevésbé statikus dolog a világon, mint egy repülőgép. „Élete” túlnyomó részét „úton”, a levegőben tölti, hiszen ekkor termel bevételt. Az egészen fanatikusok kivételével az utasok zöme örömmel kászálódik ki útja végén a kényelmetlen ülésekből, s nem hiszem, hogy a business class utasait kivéve valakinek is elhagyta a száját az a mondat, hogy „olyan ebben a gépben ülni, mintha otthon lennék.” Mégis vannak néhányan, akik éppen ezt mondhatják el magukról: egy repülőgépben laknak! Nézzük meg, miért? Házak, szállodák, éttermek—mind egy-egy repülőgép átalakított törzsében!

Az első építmény Bruce Campbell nyugdíjas elektromérnök tulajdonában van az oregoni Hillsboróban. Az Olympic Airways 1968-as gyártású leselejtezett Boeing 727-284-esét vásárolta meg potom 100 ezer dollárért, s jelenleg azon dolgozik, hogy lakhatóvá tegye a mintegy 100 négyzetmétert a gép belsejében. Valljuk be, egyelőre inkább csövestanyának néz ki, de várjuk ki a végét!


A képek forrása a készítő nem túl friss honlapja.

A következő „repülőgépház” szintén egy Boeing 727-esből készült: Mississippi államban a Whittington-tó partján áll. Egy nyugdíjas fodrásznő, JoAnn Ussery vásárolta igen jutányosan, amikor egy jégvihar elpusztította a házát, s az átalakítások zömét saját maga végezte el. Összesen 30 ezer dollárért nagyon otthonos, sok fával borított belterű lakása lett, három hálószobával, egy nappalival, konyhával-fürdőszobával, sőt, még jacuzzi is van benne! A gép lépcsője távirányítóval ereszkedik le. Sajnos  a ház jövője bizonytalan, mert komolyan megsérült, amikor másfél kilométerrel át akarták helyezni.

Forrás

 

 Repülőgépeket nemcsak lakóépületekként használnak. Néhány vállalkozó is lát fantáziát a kiselejtezett géptörzsekből kialakított építményekben, így számos étterem és kávézó is repülőgépekben talált helyet. A pennsylvaniai Penndelben Jim Flannery étkezdéjének attrakciója egy Super Connie volt, amelyben egy koktélbár működött. A képen még az eredeti Capitol Airways színeit viseli.

Forrás

 Végül 1996-ban megvásárolta az épületet egy nagyvállalat, benzinkutat épített a helyén, a Connie pedig Delaware-be került az Air Mobility Command Múzeumba, ahol C-121-es katonai szállítógépként restaurálták, s ma így néz ki:

 Dél-Koreában a PAN AM egyik leselejtezett Boeing 747-esét vásárolta meg egy vállalkozó: a legelső forgalomba állt 747-100-ast, amelyet a légitársaság legendás elnökéről, Juan S. Trippe-ről neveztek el. A szétdarabolt gépet Suwonba szállították, ahol összehegesztették, s étteremként kezdett új életet. Minden jel szerint csődbe ment, a gép külseje szörnyű állapotban van, de a belső berendezése érdekes volt.

Képek innen

A 747-es méreteinél fogva egyéb felhasználást is lehetővé tesz. Stockholmban az Arlanda Repülőtéren található a Jumbo Hostel, amely egy 747-200-as törzsében kínál csaknem 80 fekvőhelyet 27 szobában. A viszonylag olcsó kollégiumi jellegű többágyas szobáktól az éjszakánként 100 ezer forintba kerülő pilótafülke lakosztályig többféle igényt is kielégít. A pilótafülkéből remek a kilátás a repülőtér futópályájára.

Forrás

Minden bizonnyal a legexkluzívabb repülőgépes szállás Costa Ricában van. A Hotel Costa Verde szintén egy Boeing 727-est alakított át: 17 méter magas emelvényre állították, így csodás panorámát kínál mind az óceánra, mind pedig az esőerdőre. Teak-fával borított belső felületek, bútorok—én azt hiszem, most ide nagyon szeretnék elutazni. Mennyibe kerül? Főszezonban 500 dollár+áfa egy napra, de szezonon kívül már ennek a feléért is meg lehet itt szállni, ami a képeket elnézve igencsak jutányos ár. (Link)

 

Melyik tetszik a legjobban? Menő szerintetek a repülőgépből lett ház/szálloda/étterem?