Dagály idején zárva - Barra Repülőtér, Skócia

A világ egyik különlegesebb repülőtere, de nem azért, mert hatalmas szakadék tátong a futópálya végén, nem is egy hegy tetején van, még a megközelítési eljárásai is egyszerűek - viszont szerintem torokszorítóan békebeli, 1936 óta gyakorlatilag változatlan módon üzemel és a Skóciához tartozó Külső-Hebridák Barra nevű szigetének repülőtere a világon az egyetlen, amelynek futópályái a tenger árterében vannak, s a gépek apály idején a homokba szállnak le!

Barra szigete mintegy 60 négyzetkilométeres, lakossága olyan 1000 fő körül van. A zord, de szinte háborítatlan szépségű vidéket nehéz megközelíteni, nem véletlen, hogy az itt lakók már 1936-ban kérvényezték egy repülőtér létesítését (ugyanabban az évben nyílt meg Gatwick is!), s a légi közlekedés azóta is fontos kapocs a szárazföld és a sziget között.

 

Persze száz és száz ilyen kis sziget és repülőtér van, de Barra az egyetlen, amelyet már úgy engedélyeztettek, hogy a futópályák a Traigh Mohr öbölben, a tengerparton vannak. Mivel nem kellett sokat bajlódni a kiépítésükkel, könnyedén úgy alakították ki a három "pályát", hogy a gépek mindig széllel szemben tudjanak leszállni.

Bár a nedves ártéri homok tapadása miatt megnő a felszálláshoz szükséges út, a repülőtéri eljárások egyébként teljesen ugyanúgy zajlanak, mint másutt.

A repülőtéri tűzoltók ennek ellenére gyakran kapnak riasztást: szerencsére nem repülőesemény miatt, hanem a partra vetett delfineket segítenek visszajuttatni a tengerbe. A kagylógyűjtőknek is szinte kincsesbánya a környék: külön táblák figyelmeztetik őket, hogy a repülőtéri üzem idején (ha a szélzsák fel van húzva), ne kóboroljanak a légcsavarok elé.

Üzemen kívül a repülőtéri irányítótorony tengeri kilátónak is tökéletesen alkalmas lehet.

Az évente 8500 utast kiszolgáló terminál pedig egy kisebb étkezdére hasonlít inkább, ahogy a repülőtér szóróanyaga írja: "emberi léptékű", ráadásul a szigeten itt lehet a legjobb kávét kapni... Nem ilyenhez vagyunk szokva...

A repülőtér a dagálytól függően naponta két vagy három járatpárt indít és fogad: a Flybe (jelenleg a LoganAirrel kooperálva) Twin Otterei Glasgow-val és Benbecula-val kötik össze a kis szigetet.

Természetesen csak nappali üzemeltetésre alkalmas: bár a sziget kedvező fekvése miatt néha innen indítanak éjszakai kutató-mentő repüléseket: ilyenkor a futópálya végére állított autók reflektorai jelzik a pálya középvonalát.

Itt egy remek panorámaképet lehet megnézni a repülőtérről, s természetesen nem telhet el poszt videó nélkül (nem a legpuhább landolás, amit valaha láttam- majdnem elejtette a kamerát...):

Felkerült a sziget és a repülőtér az "Ahová el szeretnék jutni" listátokra? Az enyémre igen!

 (A fotók forrása - többek között - a Barras Airport honlapja)