Hosszabb kihagyás után egy sorozat első posztjával jelentkezem. Több írásban is az Atlanti-óceán átrepülésével foglalkozok majd: na nem azzal, amit ma jelent (6-7 óra kényszerű bezártság 39 ezer láb magasban, ahol a legnagyobb kényelmetlenséget a szűk lábtér, a csak kínai nyelven nézhető film, vagy egy büdös utastárs képviseli), hanem amit a repülés úttörőinek jelentett: törékeny gépeken 30-40 óra repülést, dacolva az elemekkel, a fáradtsággal, a bármilyen technikai hiba esetén szinte elkerülhetetlen halállal.

Stílszerűen nem időrendben haladok: a mai poszt egy ír származású amerikai pilótáról szól: Douglas Corriganről, aki "Fordított Corrigan" becenevét 1938-ban kapta, miután engedély nélkül úgy repülte át az Atlanti-óceánt, hogy utána azt állította, a rossz látási viszonyok és iránytűje meghibásodása miatt tévedésből landolt Írországban a kaliforniai Long Beach helyett. Hát ki is volt ő és hogy történt a híres eset?

Corrigan 1926-ban, 18 éves korában repült először, s ekkor került szerelőként a Ryan Repülőgépüzem San Diegó-i gyárába. Ez a cég tervezte és készítette el Charles Lindbergh híres Spirit of St. Louis nevű gépét, amellyel a világon elsőként repülte át egyedül az Atlanti-óceánt. Amikor Corrigan először látta Lindberghet, megjegyezte: "Ez akar Párizsba repülni? Úgy néz ki, mint egy farmer... Tud egyáltalán repülőgépet vezetni?"

Miután Lindbergh bebizonyította, hogy tud, Corrigant is megszállottan kezdte érdekelni az óceánrepülés. 1933-ban 325 dollárért vásárolt egy ütött-kopott Curtiss Robin monoplánt, amelyhez hamarosan vett egy erősebb, 165 lóerős Wright J6-5 motort, illetve extra üzemanyagtartályokkal is ellátta. 1935-ben hiába kért engedélyt a szövetségi repülési hatóságtól a New York-Dublin útvonalrepülésre, gépét, annak rossz műszaki állapota miatt, csak belföldi repülésre minősítették alkalmasnak.

Corrigan és gépe. Forrás

1936-ban ismét így járt, 1937-ben pedig rádiókezelői végzettségét hiányolták-noha gépén egyáltalán nem is volt rádió! Bár egy tanfolyam elvégzésével megszerezte a szükséges jártasságot, mindössze néhány hónappal korábban tűnt el Amelia Earhart világkörüli útján, így a hatóságok nem engedélyeztek egy minden jel szerint öngyilkos repülést, sőt, biztos ami biztos, bevonták a gép belföldi repülési engedélyét is!

Corrigan ennek ellenére eltökélt maradt, hogy végrehajtja tervét. Sunshine [napsugár] névre keresztelt gépével engedély nélkül repült New Yorkba, ahová éjszaka tervezett megérkezni, hiszen ekkor "a hivatalnokok már hazamentek." A rossz időjárás és a műszaki hibák miatt néhány hónappal el kellett halasztania vállalkozását. Amikor 1938. július 7-én San Diegóból New Yorkba repült, gépe középső üzemanyagtartálya kilyukadt, alig négy gallon üzemanyaga maradt, amikor leszállt.

Útvonalengedélye New Yorkból San Diegóba szólt, s egyedül az Egyesült Államok térképe volt nála. A lyukas üzemanyagtartályt sem javíttatta meg, mivel túl sok időt vett volna igénybe. Július 17-én hajnalban szállt fel, s a ködben elindult- kelet felé. A repülés 10. órájában hirtelen hideget érzett a lábánál: a lyukas tartályból egyenesen a lábára ömlött az üzemanyag. Ez komoly problémát jelentett, hiszen gépe hatótávolságát erősen csökkentette, nem is beszélve a tűzveszélyről. Végül egy csavarhúzóval lyukat fúrt a padlóba, amelyen át távozhatott a felesleges üzemanyag, illetve növelte a motor fordulatszámát, hogy a lehető legrövidebb legyen a repülési idő. Végül 28 óra és 13 perc repülés után landolt a Baldonnel repülőtéren, ahol közölte az udvariasan mosolygó vámtisztekkel, hogy navigációs hiba áldozata lett, s véletlenül került Dublinba San Diego helyett!

A New York Times "fordított" főcíme

Az amerikai repülési hatóság 600 szavas táviratban tudta csak felsorolni azokat a repülési előírásokat, amelyeket megszegett, de mindössze 14 napra vonták be repülési engedélyét. Augusztus 4-én ért vissza New Yorkba a Manhattan nevű hajó fedélzetén. Repülése hatalmas sajtószenzáció volt, s a Broadway-en több mint egymillióan hősként ünnepelték- ironikus módon többen, mint saját személyes hősét, Lindberghet 1927-ben.

Corrigan remekül kihasználta a hírnevét: That's My Story [Ez a történetem] című könyve bestseller lett, a The Flying Irishman című életrajzi film készítőitől 75 ezer dollárt kapott -- vagyis 30 évi pilótafizetését. Vicces termékcsaládot is piacra dobott: például olyan órát, amelynek mutatói az óramutató járásával ellentétesen jártak.

Corrigan "fordított" falióra

Corrigan élete végéig kitartott a története (That's My Story) mellett, elismerve, hogy "nem túlzottan büszke a navigációs képességeire." Magyarázata persze szinte minden lehetséges ponton sántít, de ez teljesítménye értékéből semmit nem von le. Vagánysággal vegyes merészsége és repülőtudása miatt kiemelt helye van a korai óceánrepülők között.