"Evrivan hapi danszin'"
Tényleg boldogan táncolhat minden utas, hiszen csúnya balesetet úsztak meg. Megérkeztek az első képek a tegnapi guyanai balesetről, s elég hajmeresztőek. Eddig ugye annyit lehet tudni, hogy a trinidadi Caribbean Airlines BW523-as járata, egy Boeing 737-800-as, New Yorkból szállt fel, s egy trinidadi közbülső leszállással, helyi idő szerint éjfél után érkezett meg a georgetowni Cheddi Jagan repülőtérre, ahol esőben, de a jelentések szerint nem kirívóan rossz látási körülmények között földet ért, ám túlcsúszott a futópályán, áttörte a repülőtér kerítését, s éppen egy hatvan méteres vízmosás előtt állt meg. A gép törzse kettétört, több súlyos sérültről számolnak be a híradások, de szerencsére halálos áldozat nincs a fedélzeten tartózkodó 163 ember között - a képeket nézve csodálatos módon, tegyük hozzá.
Az egyik utas elmondta, hogy a landolás után tapsolni kezdtek, ám akkor felpörögni hallotta a hajtóműveket, mintha a pilóta át akart volna startolni (mondjuk ez akár a sugárfordító is lehetett, tehát erre ne vegyünk mérget), s utána már csak a csattanásra emlékszik. Azt is hozzátette, hogy jó ideig senki nem érkezett a megmentésükre, őt egy taxis vitte el a terminálhoz 20 dollárért! (Hiába az üzleti lehetőségeket meg kell ragadni, nem igaz?)
A repülőtéri hatóságok a hírek szerint valóban lassan és nehézkesen reagáltak: nem állt rendelkezésre megfelelő világítási berendezés és a mentőfelszerelésük is hiányos volt. Az ország kormányfője az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hatóságot kérte fel az eset kivizsgálására.
A Caribbean Airlines-nak eddig ez volt a legsúlyosabb balesete. Annyira örülünk, hogy mindenki megúszta, hogy természetesen meg is kell hallgatnunk a fantasztikus Caribbean Airlines himnuszt: "Everiván, hapi danszin'!"
Fotók forrása: AP.