Repülőtéri orosz rulett - Lukla, Nepál
Hozzá vagyunk szokva, hogy bármely repülőtéren járunk is, nagyjából ugyanaz a (kissé steril) környezet fogad: a terminálok, kapuk, a vámmentes üzletek. A pilóták is így vannak vele: a kisebb egyéni eltéréseket leszámítva minden repülőtér ugyanúgy működik. Általában Európától jó messzire kell utaznunk, hogy egzotikus és, hát, igen, néha hajmeresztő repülőtereket találjunk. (Ez nem jelenti azt, hogy a mi kontinensünkön nincs különleges repülőtér: Innsbruck, Palma de Mallorca, az alpesi síelőhelyek repülőterei, stb.)
Egyik végén kőfal, másik végén szakadék - Welcome to Lukla
Mai repülőterünk viszont Nepálban található, a 2800 méteres magasságban fekvő Lukla városában. A Tenzing-Hillary Repülőtér (VNLK) a Mount Everest-et először megmászó Sir Edmund Hillary-ről és Tenzing Norgay-ról kapta nevét, s mai népszerűségét is annak köszönheti, hogy a hegy megmászására induló expedíciók általában ide érkeznek.
Luklát általában a világ egyik legkockázatosabb repülőterének tartják. A nagy tengerszint feletti magasság, a ritka levegő megterhelő a motoroknak, a magas hegyek miatt kényszerleszállási lehetőség gyakorlatilag nincs.
Tipikus reggel Luklában
Az időjárás változékony, igen gyakori az eső és a köd, amikor a látási viszonyok roppant korlátozottak. Maga a repülőtér egyetlen futópályával rendelkezik (06-24), amely mindössze 460 méter hosszú, ezért csak kisebb gépek használják, mint a De Havilland Twin Otter vagy a Dornier Do228. A futópálya közepén egy viszonylag komolyabb lejtő is van, de igazából az teszi életveszélyessé a leszállást, hogy a pálya végét kőfal zárja, s mögötte azonnal a hegyoldal kezdődik: átstartolásra tehát egyáltalán nincs lehetőség! Mondanom sem kell, hogy ILS-ről nem is hallottak, s légi irányítás sincs! Igazi repülőtéri orosz rulett, nem?
Eddig a pontig ajánlott befejezni a kifutást
S hogyan néz ki a repülőtéri üzem a gyakorlatban? Lássuk két videón: az első egy leszállást mutat: azt hiszem a rohamosan közeledő kőfalat látva ennél jogosabban nem is járhatna a pilótáknak a taps. A második pedig egy bájos egyveleg a repülőtéri forgalom szervezetlenségéről.
Számomra az a bámulatos, hogy az extrém körülmények ellenére sincs kirívóan sok katasztrófa a repülőtéren: 2008-ben volt az utolsó áldozatokat is követelő baleset. Tavaly októberben egy Do228-as fékhiba miatt csúszott bele a futópálya végén álló falba - áldozatok nem voltak.
Ezek után ugye hogy nem is olyan szörnyű a leszállás Münchenben vagy Milánóban?