A világ legnagyobb épülete - a Boeing Everett-i üzeme

Mielőtt tegnap olvastam volna Kumin Ferenc blogján az Airbus Toulouse-i gyárában tett látogatásáról írt blogbejegyzését, éppen azon gondolkodtam, hogy írok egy posztot a Boeing Everett-i gyártócsarnokáról, amely a világ legnagyobb épülete a hasznos területet tekintve: mintegy 400 ezer négyzetméterrel, s a sokemeletes magasságának köszönhetően 13,3 millió légköbméterrel. (Az Airbus A-380-as szerelőcsarnoka kevesebb mint a fele ennek.)

 

Persze ez nem volt mindig így. Hihetetlen, de 1916-ban így kezdődött az egész, amikor William Boeing, egy német bányamérnök bevándorló gyermeke (a család eredeti neve Böing volt, de Amerikában már az angolosított változatot használják, tehát a helyes kiejtés bó-ing), a faipar helyett a gyerekcipőben járó repülőgépgyártást választotta, s megalapította saját repülőgépüzemét Seattle-ben:

Az üzem szó talán enyhe túlzásnak tűnhet: 1917-ben így nézett ki az Egyes Üzem

A kis cég az első világháborúban a haditengerészetnek épített kiképzőgépeket, majd a 20-as évek második felétől a postarepülés fellendülésével egyre modernebb gépeket tervezett. A 30-as években már utasszállító gépeket és repülőcsónakokat is készített, s 1938-ban repült először a Boeing 307 Stratoliner, a világ első túlnyomásos kabinú utasszállítója, amelynek utazómagassága 20000 láb volt. A második világháború idején a cég óriási üzletet csinált a B-17-esek és B-29-esek építésével. A Boeing üzem így nézett ki a levegőből:

Ja, nem ez csak egy kis csöndes kertváros. Pedig mégsem: alul láthatóak az üzem falai, a csarnok tetejére pedig "suburb" álcázófestés került. Sikerült kiszúrni?

A háború után a katonai megrendelések visszaesésével 70 ezer ember került az utcára, de a cég hamarosan átlendült a válságon: a B-47-esek, B-52-esek és a Boeing 707-esek jól eladhatóak voltak. A '60-as években előbb jött a Boeing 727-es, majd a repüléstörténetben páratlan eladási rekorddal büszkélkedő 737-es.

Az igazi minőségi ugrás azonban 1967-ben jött el: kihasználva a robbanásszerűen növekvő utasforgalmat, a cég piacra dobta a Boeing 747-est, amelyhez egy soha nem látott méretű szerelőcsarnokot is épített Seattle-től egy órányira, Everettben. A későbbi bővítések eredményeképpen itt folyik a 767-esek (1978 óta), 777-esek (1990 óta, ekkor másfélszeresére bővült a gyár), s a 787-es Dreamlinerek összeszerelése is, de az új Boeing 747-8-asok is itt készülnek.

Az üzemcsarnokok 3D-ben. (Forrás)

A cég igyekszik megfelelő munkakörülményeket teremteni. 2005-óta folyik a Future Factory program, amellyel nyitottabb, kellemesebb munkateret teremtenek, renoválták a menzákat, a Tully's cég 5 kávézóját, s a számos étkezdét.

A cég rendszeresen szervez gyárlátogatásokat, de a szigorú biztonsági ellenőrzésen nemcsak a fényképezőgépek, kamerák, hanem a mobiltelefonok is elvéreznek. Így a szerelőcsarnokból csakis hivatalos fotók állnak rendelkezésre, amelyek azért érzékeltetik annak méreteit. Íme néhány:

 

 

A Boeing az everetti komplexumon kívül még a Washington-állambeli Rentonban is üzemeltet egy összeszerelő csarnokot, ahol jelenleg a 737-esek készülnek, illetve dél-karolinai North Charlestonban, ahol az idén nyílik a második 787-es összeszerelő üzem.