Wizz Air Airbus kényszerleszállás: egy éven belül kétszer ugyanaz a hiba!

A tegnap este igencsak fordulatosan alakult Ferihegyen, előbb a Wizz Air londoni járata fordult vissza műszaki hiba miatt, majd a vihar mintegy húsz percre leplombálta a repülőteret, s a hírek szerint két gépnek is más repülőtéren kellett leszállnia.

Az első hír különösen érdekes. A Wizz Air HA-LPB lajstromjelű Airbus-320-200-as gépe 176 utassal és 6 fős személyzettel a fedélzetén 19:07-kor szállt fel a 13R futópályáról útban London-Luton felé. Egy szpotter szerint a felszállás után szemmel láthatóan nem húzódott be rendesen a futómű, s a szűkszavú jelentés szerint a pilóták valóban hiába állították "gear up"-ra a szabályozó kart, nem jött meg a futóművek behúzását és rögzítését jelző 3 lámpa.

A gép FL150-re emelkedett, s jelentette a problémát az irányítónak, illetve azt, hogy nem tudják folytatni az utat. Ekkor a tápiósápi VOR felett 'hold'-ra kapott utasítást, s mintegy 40 percen keresztül körözött, égetve a kerozint, hogy az engedélyezett maximális leszállótömeget elérjék. A pilóták nem kértek műszaki mentőegységeket, viszont előbb jelezték, hogy valószínűleg nem lesznek képesek leszállás után önerőből taxizni, s vontatást kérnek, majd ezt a kérést törölték. Az irányító figyelmeztette őket a METAR szerint fél órán belül megérkező hidegfrontra, s bár nem sikerült még elegendő üzemanyagot elégetniük, inkább kisebb túlsúllyal is megkezdték a hosszú final megközelítést a 13L futópályára, ami jóval kockázatosabbá tette a leszállást és indokolta a magasabb fokozatú repülőtéri készültséget is. Szerencsére gond nélkül földet értek. A Wizz Air információi szerint hidraulikahiba okozta az eseményt.

Fotó: Stuart Reid

Ennyi a hír,szerencsére mindenki jól van. De figyeljetek csak! Tavalyi hír: 2010. júniusi 26-án a Wizz Air Budapest és London-Luton között közlekedő W6-201-es járata, a HA-LPB lajstromjelű Airbus-320-200-as gép a ferihegyi felszállás utáni emelkedés közben FL160-n futóműproblémát jelentett, majd 5000 lábas magasságban 45 percen keresztül körözött, míg végül gond nélkül leszállt a 31L futópályára. Az utasok 8 órás késéssel a HA-LPQ fedélzetén jutottak el Londonba, a HA-LPB másnap már ismét repült.

Kísérteties nem? Ugyanaz a gép egy év alatt teljesen ugyanúgy produkálja látszólag ugyanazt a műszaki hibát! Mi van ezzel az Airbus-szal? Évente egyszer megmakacsolja magát, s nem hajlandó Londonba repülni?

Nem releváns itt, hiszen nem ilyen hibáról van szó, de a 320-asok futóműve korábban rengeteg bosszúságot okozott: a típuson az orrfutó a futóművet felügyelő számítógép hibája miatt 90 fokkal elfordult és beragadt, ez számos alkalommal előfordult, így nem lehetett visszahúzni a futóműkamrába. A derékszögben elfordult kerékkel persze nem könnyű a leszállás...

 

Fotó: Daniel Guerra

Az egyik ilyen esetről filmfelvétel is készült: A JetBlue 292-es járata Los Angelesben hajtott végre kényszerleszállást. Érdemes megnézni, ahogyan a pilóta az utolsó pillanatig az orrot magasan tartva, a főfutókon gurulva lassítja a gépet, majd a lehető legfinomabban engedi le a betonra. Természetesen a keresztben álló gumik elfüstöltek, de senkinek nem lett nagyobb baja. (A JetBlue járatain egyébként műholdas TV van, így az utasok élőben nézhették, ahogy a leszállás előtt gépük köröz az óceán fölött, ám a leszállás előtt kikapcsolták a készülékeket...)