Leszállás felhőkarcolók közt sakktáblával-Kai Tak

Közkívánatra folytatódik az őrült repülőterek sorozat: ezúttal egy már nem üzemelő, de ettől még igazán legendás légikikötő Hong Kongban kerül sorra: a Kai Tak, amelynek rettegett "Sakktábla Megközelítése" sok pilótának okozott nehéz perceket, míg a repülő spotterek imádták a szinte a toronyházak között elzúgó Boeing 747-esek vagy MD-11-esek miatt.

Az "irányjelző" sakktábla Fénykép: Lawrence Chiu

Kai Tak a Kowloon-öböl nyugati oldalán feküdt: tőle észak-északkeletre 600 méteres hegyek kevesebb mint 10 kilométerre, keletre pedig alig 5 kilométerre. A repülőtértől közvetlenül délre a Viktória Kikötő, illetve a Hong Kong sziget található, szintén 640 méteres csúcsokkal. A repülőtér közelében, Nyugat-Kowloonban toronyházak tucatjai épültek, ezek fölött-között kellett a végső megközelítést végezni a 13-as futópályára: sok utas azt állította, hogy leszállás előtt belátott a lakások ablakain!

Az sem könnyítette meg a dolgot, hogy a repülőtérnek egyetlen futópályája volt, s a 13-asról nem volt érdemes túlfutni, hacsak nem akart valaki egyenesen a kikötő vizébe csobbanni.

Hogyan is nézett ki a híres-hírhedt IGS 13-as megközelítés? A gépek előbb északkeleti irányban elrepültek a kikötő fölött, majd az IGS (Instrument Guidance System, az ILS egy módosított változata) jelzéseit követve süllyedve végezték a megközelítést az IGS localizer felé: normál megközelítési sebességgel, kiengedett futóművel. Nem elhanyagolható különbség volt, hogy ez a megközelítés nem a futópályára vezette rá a gépeket, hanem egy kisebb hegyre, amelyen egy piros-fehér kockás táblát helyeztek el! Tökéletes megközelítésnél tehát megpillantották a sakktáblát, majd éles (47 fokos) jobb fordulóba döntve a gépet, folyamatos süllyedés közben a 13-as futópálya irányába fordultak, s megpróbáltak leszállni.

Fénykép: Samuel Lo

Csak tökéletes megközelítés esetén volt erre esélyük: ha későn kezdték el a fordulót, ha nem süllyedtek elég alacsonyra, a rövid futópályára nem lehetett leszállni. Ehhez jött még a NAGYON gyakori köd, eső, és oldalszél, ami roppant nehézzé tette a leszállást. A Sakktábla Hegyen posztoló fotósok tucatjai bámulatos felvételeket készítettek: volt itt minden a betont végigszántó hajtóműgondolától kezdve veszélyesen megbillenő szárnyvégen át ijesztő szögben elvégzett megközelítésig! Egy kis ízelítő:

 

A jobb külső hajtóműgondola ennek nem örült... Fotó: Daryl Chapman

Amikor túl későn fordul valaki pályairányba, az oldalszélről nem is beszélve... Fotó: Daryl Chapman

A változatosság kedvéért bal külső hajtómű... Fotó: Daryl Chapman

Az egyik leglátványosabb oldalszél-leszállásról videófelvétel is készült. Elég ijesztő:

Ezek után talán meglepetésként hangzik, de nem sok komolyabb baleset történt a repülőtéren. Talán a leghíresebb az Air China 605-ös járatának balesete volt 1993-ban: a kapitány a legnagyobb monszun idején próbálta meg letenni a 747-est, s a szélnyírás és a sebességingadozás ellenére sem startolt át. A futópálya 2/3-ánál ért ért betont, s természetesen a maximális fékezés ellenére sem volt esélye: a gép becsúszott a kikötő vizébe. Szerencsére senki sem sérült meg komolyabban, de a gépet leselejtezték.

A repülőtér túlzsúfoltsága, a veszélyes megközelítési eljárás miatt a kormány végül bezárása mellett döntött, s 1998-ban Hong Kongban a Chep Lap Kok repülőtér kezdte meg működését. A repülés iránt rajongók azonban ma is nosztalgiával emlegetik a tényleg őrült "sakktábla-megközelítést".

Hogyan is nézett ki ez a gyakorlatban a pilótafülkéből, ráadásul esőben? Hát, így:

Egészen véletlenül az egyik pilótafülkében készült felvételen majdnem sikerült egy balesetet is megörökíteni. Az Alitalia MD-11-esének másodpilótája túl magasan jön be leszálláshoz, majd túl agresszíven csökkenti a magasságot. Figyeljük meg a szinte szünet nélkül lepörgő magasságmérőt (50-40-30-20-10), a nagyon durva földet érést. Ráadásul a figyelmeztető-jelzés szerint (Bank Angle) csúnyán meg is billent a gép: - nem véletlenül kiabálja az olasz kapitány, hogy "Piano! Pianooo!" (Óvatosan) Tényleg szerencséjük volt ezzel a földet éréssel.

 

Címkék: vihar, 747, leszállás, tak, kai